Úgy döntöttem mégis csak folytatom, pedig nem kellene, de az érzéseknek nem Én szabok határt. És mivel csak az írás nyugtat meg...  így hát kénytelen vagyok maradni :/

Vannak pillanatok, mikor azt mondom "Istenem imádom ezt a nőt, és mindig imádni fogom."

Egyszer volt egy alkalom,felhívott... hogy találkozni akar, és hogy szeretne kettesben lenni velem. Jó... Én tudtam hogy csak kiönti a lelkét, és nem is vártam semmit az estétől, de nem is ez a lényeg hanem hogy megcsókolt úgy hogy ez nem is volt tőlem elvárás. Nem mondom hogy nem jutott eszembe, de a sok külön lét, és a sok szenvedés amit miatta végig vittem, teljesen elnyomta minden érzékemet, nem számított semmi csak hogy velem van!  Isteni volta az az éjszaka! Szinte tökéletes! Aztán később közölte hogy ez neki túl gyors, és hogy elkapkodtunk mindent. De nem ez számított, mert az volt az a pillanat, mikor úgy döntöttem, megfogadtam, hogy harcolok tovább. Sok csatát elvesztettem, de sosem vesztettem szem elől a háborút, nincs vissza vonulás, nem hátrálok meg...    

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.